A tetovált lány

Nos, igen 4 év aktív dohányzás után végre rászántam magam, arra hogy leszokom. Tudom, hülye voltam, hogy egyáltalán rászoktam.... Elgondolkodtam rajta hogy miért is szoktam rá.... Mert élvezem... Na jó, ez hülyeeség.... Az, hogy egyáltalán kipróbáltam, az a véletlen műve.... Hazafele menet találtam egy doboz piros Bondot a lépcsőházunkban, felvettem és felvittem a lakásunkba.... Napokig állt a szobámba, várva, hogy mi lesz a  sorsa... Gondolkodtam, hogy talán eladom valakinek, vagy kipróbálom a cigit, mivel már régóta kacérkodtam a gondolattal kisebb korom óta....  Végül egy napon arra jutottam, hogy elszívom életem első cigijét.... Aki nem cigizne, annak ennél a résznél elmondom, hogy a piros Bond alapból egy elég erős cigi.... meg nem épp a leg minőségibb, az is tuti :D  Természetesen az első pár slukk után köhögtem, majd meg fulladtam :DDDD Akkor kellett volna abba hagyni, de nem, én nem hagytam abba.... Elszívtam még pár szálat, mert kíváncsi voltam, hogy mi olyan jó a cigiben.... Így sikerült rászoknom a cigire...

Kialakítottam különféle rituálékat amikor muszáj rágyújtanom... :D pl: reggel felkelés után kicsivel,buszra várva, suliba órák között, ebéd után,  egy jó film közbe, társaságban jó beszélgetés közben,  kávézókban, kocsmákban, ha szomorú vagyok, ha ideges vagyok, ha boldog vagyok, ha kimegyek beszélgetni a szintén dohányzó szomszédokkal, szex után.... egy szóval a napi néha több mint fél dobozra mindig meg volt az indokom, hogy most miért gyújtok rá....

És hogy miért szokom le???? Nos jöhetnek a motivációk, hogy miért is érdemes leszokni:

1. nem sárgulnak be a fogaink
2. nem lesz büdös a lehelletünk, ruhánk, hajunk stb.
3. nem károsítjuk a tüdőnket (rák megelőzés)
4. nem leszünk ráncosak
5. nem hullik a  hajunk
6. pénz megtakarításnak kiváló
   .... stb.

Belegondoltatok már, hogy 1 év dohányzás alatt mennyi pénzt vesztek el magatoktól, amit bármi másra is fordíthatnátok??? Számoljunk azzal, hogy: napi fél doboz fogy el, egy doboz 700 ft..... az azt jelenti, hogy havonta (ha egy 30 napos hónapot nézünk) 15 doboz cigit kell venni, tehát egy hónapban 10500 ft, ami azt jelenti, hogy egy év alatt minimum 126000 ft-tal rövidítjük meg magunkat!!! Természetesen nálam ez sokkal több ugyanis, volt hogy napi egy dobozt is elszívtam, meg én általába drágább cigit veszek mint 700 ft, sőt volt sokszor olyan, hogy Djarum Cherry-t vettem, ami 1500 ft-ba kerül :DDD Szóval a hülye fejemmel 4 év alatt minimum 576000 ft-ot költöttem el CSAK cigire.... így rágondolva eléggé fáj a tudat, hogy mennyi ruhát, cipőt, sminket vehettem volna magamnak.... Nyaralhattam volna külföldön is ebből az összegből....

Igen, engem ezek motiválnak!!! Első sorban az egészség, de nagyon nagy szerepe van a pénznek is!

Szóval ajánlom minden dohányosnak, hogy ha félti az egészségét vagy szeretne több pénzt hasznos dolgokra költeni, akkor próbáljon meg leszokni.... csak egy hónapig gyűjtse egy perselybe azt a pénzt amit mindennap vagy két (vagy több) naponta cigire költene.... meg fog lepődni, hogy mennyivel plusszban lesz :)

Mára ennyit!

Következő bejegyzésemben megírom, hogy hogy haladok a leszokással :)

Érezted már úgy, hogy annyira kavarognak benned bizonyos érzelmek, hogy nem tudsz másra gondolni, csak arra az érzésre? Hogy legszívesebben ordítanál, törnél-zúznál, dühöngenél, sírnál és kifutnál a világból, mert annyira hatalmukba kerítenek az érzelmek? Nos, ha a válaszod igen, akkor tudod mit érzek....

Mióta (Ő) elment, azóta olyan erős hiány érzetem van, hogy úgy érzem, mintha egy üres lyuk tátongana a mellkasomban.  Reggel Ő az első gondolatom és elalvás előtt Ő az utolsó. Sajnos nem csak naponta kétszer uralja az a bizonyos személy a gondolataimat. Egész nap, minden órában, minden percben csak körülötte forognak a gondolataim... Ez néha, de csak nagyon néha jó érzéssel fog el... Reményt kelt bennem, hogy még akár az is előfordulhat, hogy az érzéseim viszonzásra találnak... Ennek ellenére a nap nagy részében iszonyatosan kellemetlenül érzem magam e miatt... Szenvedek, mint rák a forrásban lévő vízben...

Még több mint egy hónapig nem fogom látni... Szörnyű.... Már nagyon szenvedek.. Az is csoda, hogy több mint 2 hónapot kibírtam... De ez az utolsó hónap már nagyon legyilkol érzelmileg...

Sajnálom, most nem tudok összehozni egy értelmes bejegyzést, totál ki vagyok... :(

Remélem ti jobban érzitek magatokat! :)

Kellemes napot :)

Sziasztok!

Ne haragudjatok, hogy egy hónapig nem írtam, de kicsit el voltam foglalva...

Műtétem is volt. Egy hétig kórházban voltam, utána 2 hétig otthon lábadoztam, utána meg a suli kötött le nagyon...

A műtétről annyit, hogy nem kívánom senkinek azt a műtétet ami nekem volt (ha lehet nem nevezném meg...).

A kórházi állapotokról meg, jobb ha nem is beszélek... Szörnyű ami itt megy Magyarországon....

Egy szobába heten... a másik szobával, ahol kb szintén heten voltak, közös wc...

Had ne soroljam...

Ez a post, most egy nagyon megszívlelendő tanács azoknak akik gyereküknek, párjuknak stb. ajándékot szeretnének vásárolni. Főleg akik kis állatot, pl: nyuszi, kis csibe stb. NE tegyétek!! Ha csak nem tudjátok szakszerűen gondozni!

A következő rövid történet nem az én szerzeményem!!

Ezt a kis történetet egy Állatkórház oldalán találtam, és miután elolvastam könnyeimmel küszködve, úgy gondoltam, hogy muszáj megosztanom veletek!! Hogy miért? Hogy ti ne kövessétek el ezt a hibát, és hogy ha van ismerősötök aki tervez kisállat vásárlást Húsvétra kisgyereknek, azt beszéljétek le róla!!

Remélem ez a történet végre rádöbbenti az embereket, hogy egy állat is ugyanúgy érez mint mi, ugyanúgy szenved, hiányzik neki a  családja stb. Mellesleg aki az alábbi történetben leírtakat, vagy ahhoz hasonlót tesz bármilyen állattal, az búncselekmény! ÁLLATKÍNZÁS!!

Íme a történet:

Húsvéti meglepetés

Szép, tavaszias nap volt, amikor a kiscsibe szétroppantotta a tojás héját, és kitámolygott a szabadba. A nagy tér, a fény szokatlan volt neki, de ösztönösen talpra állt, és elindult az ismeretlen világba. Igyekezett mindig biztonságot nyújtó anyja mellett maradni, testvéreivel együtt szaporán kapkodta apró lábait a baromfiudvarban. Felcsipkedte a pici fűszálakat, apró magokat, élvezte a napfényt, és úgy érezte, hogy az élet tulajdonképpen nagyon szép. Elgondolkodott azon is, hogy ha felnőtt és nagy lesz – olyan, mint anya –, neki is sok csibéje lesz, és ő is nagyon büszkén fog velük sétálgatni. Néha odafutott a sáros alumínium tálhoz, és kicsi csőrét bele-belemártva élvezte a vizet.
A harmadik napon ismeretlen, hatalmas valami jött be a baromfiudvarba. Elzavarta anyát, őt és még pár testvérét felkapta, és egy letakart kosárba tette. Aztán zúgást hallott, zötyögést érzett, és valahol mélyen belül sejtette, hogy élete megváltozik. Nagyon félt, összebújt testvéreivel, és ez egy kis nyugalmat adott neki. Csendben, panaszosan csipogott, és várt.
Nemsokára zaj és lárma szűrődött be a letakart kosárba, ismeretlen hangok és szagok fogták körül őket. Fényt látott, egy kéz megfogta és betette egy szögletes, fura szagú dobozba. Nagyon sötét volt bent, csak a doboz tetején, pár apró nyíláson jött be a fény. A kis állat rettegve gömbölyödött be a sarokba. Ismét zúgás, zötyögés…majd kinyílt a doboz, és a kiscsibe egy nagy szobában találta magát. Egy kis kéz benyúlt érte, kivette és letette a földre. Furcsa hangokat hallott, és úgy érezte, menekülnie kell. Ösztönösen elkezdett futni, el a veszélytől, vissza a testvéreihez, anyához – de a kis kéz mindig felkapta és visszatette a doboz mellé. Egy idő múlva nem bírta tovább. Lábacskái szétcsúsztak a sima, csillogó parkettán, és egyre jobban fájt, amikor rémülten megpróbált feltápászkodni. Csüggedten legubbasztott, és várta sorsát. A kis kéz lökdöste egy darabig, aztán felkapta és betette a dobozba. Éhes volt és szomjas.
Nemsokára kinyílt a doboz, és valaki kenyérmorzsát meg kukoricát szórt be neki. Mohón vetette rá magát az ismeretlen ételekre, és pici csőrével megpróbált minél többet összekapkodni, hogy legyen majd ereje a meneküléshez, ha újra kikerül a dobozból. A kéz egy kis edényben vizet tett be neki, és a kiscsibe úgy érezte, talán – ha erőt gyűjt – sikerülni fog elszaladnia, és megtalálni testvéreit.
Éjszaka érezte, hogy pici begye nagyon feszül. Reggel megint kapott kenyérmorzsát, furcsa ízű ételdarabokat, de nagyon éhes volt, és mohón összeszedte mindet. Ismét kivették. Ismét menekülni próbált, és ismét csak elkapták, mindig elkapták, amikor már úgy érezte, kijut a fényre. Mikor támolyogva újra és újra lábra állt, betette a kis kéz a dobozba, és rátette a fedelet. Nagyon sötét volt, és a kiscsibe szeretett volna legalább a fényen lenni, de hiába. Ült a koromsötét dobozban, és remegve várta, mi fog történni. Begye egyre jobban feszült, egész teste fájt, karmocskái görcsösen kaparászták a doboz falát. Lassan a nyílásokon sem jött be fény, egyedül, szorongva ült a dobozban, és halkan csipogott.
Egy idő múlva rosszul lett. Apró teste feszült, fulladozott. Lábai nagyon fájtak, látása egyre jobban elhomályosodott. Próbált felkelni, de nem tudott. Karmaival húzta magát a dobozban a víz felé, de az ivás után még rosszabbul lett. Kis begye kigömbölyödött, kapkodta a levegőt. Lassan az oldalára dőlt.
A nyílásokon nemsokára gyenge fény szűrődött be, de a kis állat már nem tudott odamenni. Pici szíve egyre lassabban vert, egész teste rettenetesen feszült, lábai már nem engedelmeskedtek. A fény egyre erősebb lett, és a kiscsibe utolsó erejével megpróbálta odavonszolni magát, hogy magába szívhassa az éltető napot. Oldalán fekve kinézett a nyíláson, és a testvéreire gondolt, a baromfiudvarra, anyára, napfényre. Még meghallotta a kis kezű hangját, ahogy egyre közelebb jön a dobozhoz, és fel akart készülni az újabb menekülésre, de már nem volt annyi ereje. Szemecskéjét a nyílás felé fordította, és lassan behunyta, aztán nem mozdult többé.
Másnap reggel egy bekötött nejlonszatyor került a kukába, egy pici, kihűlt testtel.
Élt öt napot.

Ja, egyébként ha addig nem írnék, akkor mindenkinek Kellemes húsvéti ünnepeket, és sok locsólót annak aki szereti!! ;)

Sajnálom, hogy ilyen későre sikerült megírnom ezt a bejegyzést, de az elmúlt pár napban igen csak romon voltam, mind egészségileg és lelkileg is. Hétfőn elvileg műtétre mentem volna, de mivel szombatra annyira lebetegedtem, hogy a sürgősségire kellett mennem, így ez is eltolódott február végére.... De most már javulóban vagyok, így vágjunk is bele a régóta ígért writerek vs. ellenzők témájú bejegyzésbe! :)

A writer témát már szerintem elég hosszan boncolgattam, szóval bele is kezdek az ellenzők (átlag emberek??) filozófiájába.

A legtöbb ember ha meghallja azt a szót, hogy Graffiti, rögtön a tagek, az illegalitás és a rongálás jut eszébe. Nos ezzel jobb nem is vitatkozni, hiszen ezen változtatni nem tudunk, mint ez be is bizonyosodott az évek során. 
Nem tagadom, tényleg tele van a város tagekkel, bombingokkal stb... Biztos az emberek többsége ezt csak szimplán egy szemet szúró, várost elcsúfító dolognak tartja. Én épp az ellenkezőjét gondolom... Szerintem az lenne szörnyen unalmas, ha egyetlen tag, bombin stb. se lenne a városba. Mint tudjuk Magyarország nem tartozik azon országok közé, melyeknek a városai érdekes építményekkel gazdagok, vagy esetleg színesek. Nem! Magyarország városai nagyon SZÜRKÉK! Szürke lakótelepek, egyhangú, egyszínű belváros. Őszintén szólva nincs szinte semmi, ami lekötné az ember figyelmét mikor végig sétál egy utcán. Na most itt vannak a bombingok, throw upok, burnerek stb. Amiken azért a legtöbb embernek megakad a szeme. Ha éppenséggel nem rohan, vagy nem egy tömegközlekedési eszközön utazik, akkor még el is mélázik a már említetteken a falakon. Főleg ha nem csak falakról beszélünk, hanem az unalmas egy színű vonatokról, metrókról, villamosokról stb. Véleményem szerint ezeknek a járműveknek még jót is tesz egy két rajz :) Persze sokan ezt nem így gondolják... Ők csak azt látják, hogy a rohadt hooliganok megrongálták a drága metrókocsikat, vonatokat stb., meg hogy esetleg nem látnak ki az ablakon tökéletesen, vagy hogy jaj szegény takarítók már megint suvickolhatnak... Hát utóbbival TELJESEN NEM értek egyet, ugyanis egy vonat takarítónak, utcasöprőnek és egyébnek, éppen az a dolga, hogy TAKARÍTSON!!! Ami nem megy úgy, ha nincs megfújt vonat stb, vagy nincsenek szétdobált csikkek az utcán. Ha mindent totálisan tisztán tartanánk magunk körül, akkor ezek az emberek elveszítika  munkájukat.... vagy: falevelek felsöpréséért kapnak teljes fizetést? Főleg, hogy a fáknak, bokroknak meg van az a szokásuk, hogy ősszel hullajtják el leveleiket :) :D

Én a legtöbb vonat, metró, fal stb festésben általába mindig művészi értéket látok. Azt látom, hogy színesebbé teszik a városokat.Lehet, hogy illegális, lehet, hogy tönkretesznek tényleg pár olyan dolgot amit nem kellene, de kérdem én: Tényleg ez MA MAGYARORSZÁGON A LEGNAGYOBB PROBLÉMA??? Néha a fórumokat olvasgatva, azt veszem ki az ellenzők szavaiból, hogy ők minden bajukat a graffitisekre fogják.... Lehet, hogy az ő szép kis kertesházát, vagy boltját még soha a büdös életbe nem fújták össze, de ő már eltörné minden writernek kezét-lábát. Könyörgöm! Ha téged még nem károsítottak meg súlyos 10ezrekre, 100ezrekre, akkor mi a fenéért bántanád őket? Ember! Gondolkodni! Mérlegelni! Ha nem tetszik amit látsz, nézz át rajta, ne foglalkozz vele! Ha a házadat félted, akkor nyugodtan lehet rá kötni biztosítást ami majd fedezi az újra festést. HA meg emeletes házban laksz, akkor meg nem oly mindegy neked, ha valaki reggelre összefújja a ház oldalát?? Nem a tiéd. nem te fizeted. Max 1-2 ezerrel többet kell beadni a közös költségbe, amit jelzem, mostanában legtöbbször úgy is felújításra, újrafestésre költenek a társasházak... Belefér!

Egyébként meg mindenki nyugodtan elhiheti, hogy az esetek 99%-ában nem azért fújnak össze egy kertes, vagy emeletes/panel házat, mert az ott lakókkal akarnak kibaszni!

Gondolj bele! Mész egy totál szürke (és egyéb árnyalatai) falakból álló üres lakótelepen... Hát nem lehangoló és unalmas? DE!
Viszont ha egy-két tehetségesebb writer fúj egy két ház falára egy-egy igényes burnert, akkor máris érdekesebb, színesebb lesz a telep! Mint mindennek ennek is van jó oldala, így hát kedves lakástulajdonosok és bérlők, keressétek a Graffitiben a pozitívumot! Próbáljatok a mi szemünkkel látni... Nektek is jobb így, pozitívabban szemlélni egy egy rajzot, taget, megtalálni bennük a szépséget stb. Mint az, hogy állandóan bosszankodtok ha kiléptek az utcára :)

Mindazonáltal mindig lesznek olyan emberek akiknek kinyílik a zsebében a bicska a graffiti szó hallatán, de remélem, hogy Ti akik ezt elolvassátok az ellenkező táborba fogtok tartozni! Remélem toleránsabbak lesztek writer társaim iránt, és elkezditek értékelni, más szemmel nézni ezt az egész szubkultúrát. :)

Köszönöm a figyelmet!

Tudom, azt igértem, hogy a következő bejegyzésem egy pro és kontra lesz, de ez most nem így lesz! Még a hétvége előtt megírom azt is, de ami most bennem van, annak muszáj most kijönnie!

Úgy érzem eljött az ideje a Bevallom 2. részének. (linkeltem az 1. részt, ha valaki kíváncsi rá, de lusta keresgélni :) )

Sajnos az előző bejegyzés nem érte el célját, ugyanis nem volt elég bátorságom megmutatni Neki... Most így újraolvasva rájöttem, hogy felesleges is lett volna, ugyanis még abban a bejegyzésben is áltattam magamat. Nem helytálló az, hogy már nem szeretem. Sajnos még MINDIG szeretem.....

Mint már az előző bejegyzésben írtam, már akkor lángra lobbant a szívem, mikor először egy októberi hétfőn megláttam a "Boltban"... Még le se kellett mellém ülnie, amint belépett az ajtón már akkorát dobbantam a szívem, mint egy atombomba....
Azóta ez csak fokozódott.... Szörnyű úgy halálosan beleszeretni valakibe, hogy közben párkapcsolatban élsz és tudod, hogy akibe beleszerettél soha nem fog "szerelmem"-nek hívni. Tudod, hogy az elvárás az lenne tőled, hogy a jelenlegi tartós párkapcsolatodban maradj, azzal a személlyel aki megbízható és nagyon szeret. Viszont a másik személybe olyannyira bele szerettél, hogy több mint 1  év alatt sem sikerült kiírtanod magadból ezt az érzést.... Tönkretesz a tudat, hogy jelenleg Ő minden amire vágyok, minden amit nem kaphatok meg.... Legbelül érzem, hogy ez így van, hogy én nem kellek Neki, de valahol a szívem mélyén reménykedem, hogy Ő is érez valami többet irántam...

A szívem ezalatt az egy év alatt teljesen összetört már... Mostanára nagyjából összeforrt, de nagyon törékeny mind a mai napig...

Egyszerűen nem hiszem el, hogy majdnem 20 éves fejjel tudok még ennyire elvakultan szeretni valakit mint Őt! Nagyon bosszantó, hogy elég csak Rá gondolnom, már elönti az agyam a rózsaszín köd... Úgy érzem bármit megtennék érte, ahogy egy the pretty reckless szám szól "meghalnék, hazudnék, lopnék érted szerelmem"<--(rövidítve fordítottam, sorry.), de tudom, hogy "sosem leszek elég jó (neked!)"<--(fordítva.). Szörnyű ez a viszonzatlan szerelem. Soha egyetlen embernek sem lenne szabad megtapasztalni azt, hogy mennyire ki tudja készíteni az embert mind lelkileg mind testileg.... "Reggel nem eszem mert rád gondolok, délbe nem eszem mert rád gondolok, este nem tudok aludni, mert ÉHES vagyok!" :DD

Ha lehetne állandóan vele lennék... Mellette akarok elaludni, és mellette felébredni! Vele akarok nevetni és sírni! Vele akarom megnézni az összes kedvenc filmemet, és játszani az összes kedvenc játékom, hogy megoszthassam vele az élményt! Vele akarom meghallgatni az összes kedvenc zeném, hogy tudja, milyen ember vagyok! Vele akarok lenni, hogy teljesen megismerjük egymást és hogy talán megszeressen....

A legrosszabb az egészben, hogy Ő talán még nem is sejti, mit érzek iránta...

Ez változni fog.... Ma találkoztunk újra és elsírtam magam, Ő kérdezte, hogy "mi bánt?", de nem mondtam el neki.... Ha legközelebb beszélek vele, meg fogom tőle kérdezni, hogy kíváncsi e még arra, hogy miért sírtam akkor. Ha a válasza igen lesz, akkor megmutatom neki ezt a bejegyzést....

Ja, és gondolom észrevettétek, hogy ebben a bejegyzésben most nincsenek képek!!! Ez azért van, mert most a mondandó sokkal fontosabb annál, hogy egy képpel esetleg eltereljem a gondolatot az olvasásról...

Lehet, hogy egy szemétláda vagyok, de kérlek drukkoljatok nekem! :)

Köszönöm a figyelmet! :)